FAT MAMA
A Fat Mama Budapest belvárosának egyik legkisebb, de történelmileg annál jelentősebb utcájában található a Zsidónegyed közepén. A kerület történelme a 19. századra nyúlik vissza és a század fordulóra a város egyik legsűrűbben lakott része lett. A holokauszt súlyos sebeket ejtett a városrészen és főleg zsidó lakosain, de mára újra nagy a nyüzsgés és népszerűbb, mint valaha. A környéket átitatja a népek és számtalan kultúra jelenléte, nem meglepő hát, hogy a különböző nemzetek kulináris jegyei az étteremben összeérnek és hatással vannak a megjelenésére, hangulatára is.
Étlapunk magyar tradíciókon alapszik és szokszínűséggel spékelődött. Az közel-keleti konyha, a francia bisztró és az amerikai BBQ óriások fogásai színesítik ételeink sorait. Az étterem 2015 óta működik, bővül, fejlődik.
A vendégekkel ápolt közvetlen kapcsolat mindig is első volt és már már szenvedélyessé vált az elmúlt években, így szinte a világ minden tájáról fogadunk visszatérő látogatókat. Ennek köszönhetően felmérhettük vendégeink igényeit és tökéletesíthettük azok megvalósítását.
Az estéket a hét minden napján élő zene színesíti, aminek célja a helyen uralkodó egységes, örömteli közérzet. A hétvégéken a hangulatot a messzi földön ismert magyar folklór táncos Bulyáki Zoltán emeli magasabb szintre energikus és improvizatív stílusával.
Télen fűtött terasz, nyáron fényfestés és a gyermekek nagy örömére óriás hinta is várja a betévedőket. Az intenzív ízek és a különleges italok felfedezését pedig az olvasóra bíznánk.
Reméljük hamarosan találkozunk!
Ezekről, és minden másról részletesebb tájékoztatást megtalálhat minden érdeklődő a weblapon.